Drew Barrymore - A szőke angyal
Kevesen tudják, hogy Drew félig magyar, édesanyja, Ildiko Jaid révén. Sajnos, anya és lánya valamiért évek óta nem beszél egymással és Ildikó asszonyról leginkább valamilyen botrány kapcsán hallani. Az viszont köztudott, hogy Drew egy híres amerikai színészdinasztia sarja: a dédszülőkig visszamenően szinte mindenki a film és a színház világában találta meg hivatását. Drew ennek összes előnyét és hátrányát tapasztalta születésétől kezdve. Nem volt egyéves, és már "szerepelt" egy tévéreklámban, négyévesen pedig játékfilmben debütált William Hurt mellett, a Ken Russell rendezte Változó állapotok-ban. A sikert azonban - mint mindig - most is a jó kapcsolatok hozták meg. A kislány keresztapja nem más, mint Steven Spielberg, aki éppen egy furcsa földönkívüliről készült filmet forgatni és egy aranyos kislányt keresett főszereplőnek. Ez volt Drew hatéves korában, hétévesen pedig már a hírességek között emlegették. Az E.T. - A földönkívüli sikere nyomán a bájos kis szöszi lány világszerte a nézők kedvence lett. A korán jött nagy siker, azonban néha tönkre teheti az embert. Drew tinédzser éveit a partik, az alkohol és a drog töltötték ki. Valószínűleg nem az elvonókúrák állították újra talpra hősnőnket, hanem a munkaszeretet és a kitartás. Mert a munka nem állt: 10 évesen Golden Globe Díjra jelölték legjobb mellékszereplő kategóriában a Kibékíthetetlen ellentétek-ért. Aztán jött két Stephen King-feldolgozás, a Macskaszem, amelyet kifejezetten Drewnak írtak és a Gyújtogató. És aztán sorolhatnánk, de az rém unalmas lenne, mivel Miss Barrymore eddig több mint 30 filmben szerepelt.
Nem mind volt jó, sőt, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy senki sem emlékszik összes alakítására. Mond valakinek valamit az, hogy Kétlelkűség (Doppelganger: The Evil Within), Nincs kiút (No Place to Hide), Poison Ivy, Gyilkosság nagyvonalakban (Sketch Artist), Reggel találkozunk (See You in the Morning)? A Rosszlányok (Bad Girls), már egy kicsit rémlik, ez volt az a kifejezetten gyenge női western Andy McDowellel, ám ekkori Drew igazi nővé serdült és bátran mondhatjuk, hogy jó színésznő lett. Ezt bizonyította a Bárhol, bármit, bármikor-ban, egy lány roadmovie-ban, majd az amúgy nem éppen tökéletes Eszelős szerelem-ben. Ezek anyagi sikert is jelentő alkotások voltak, ám az igazi nagy pénzes szerep a Mindörökké Batman-nel jött el - sztárgázsi és sztár státusz! Ezt azonban pont egy olyan film követte, amely nem kimondottan mainstream rendező alkotása volt: a Varázsige: I Love You Woody Allentől.
Hollywoodban mégis csúnya módon beskatulyázzák az embert és csupa olyan szerep következett, ahol Drew volt az aranyos, bájos, de kissé suta leányzó, mint például a Túsznász, a Botrányos szerelem és a Nászok ásza Adam Sandler-rel. Kivételként említhetnénk meg az első Sikoly -t, mint horrort és a negédes mesét, az Örökkön-örökké -t. Aztán megint egy jellegzetes Drew Barrymore-munka jött, az Ennivaló a csaj Luke Wilsonnal és a Bambanő, ahol egy felnőtt lányt alakított, akinek vissza kell mennie a gimnáziumba. Csakhogy Drew nem herdálta el a sok pénzt, amit keresett, hanem - többek között - saját produkciós céget alapított Flower Films néven. Ennek "keretében" hozta össze a: Charlie angyalai -t, amelynek nem csupán az egyik főszereplője volt - a bajos Lucy Liu és Cameron Diaz mellett - hanem a producere is. Ezt a nagy sikert hosszabb, de megérdemelt pihenő követte, és csak most érkezik a mozikba az új Barrymore-film, a Fiúk az életemből.
Barrymore-nak aranyból van a szíve, és - bár nyilván sokat keres - abból sokat el is adományoz humanitárius és egyéb célokra. Támogatja a Female Health Foundation nevű női egészségügyi szervezetet, Paediatric AIDS Foundation-t, más hasonló alapítványokat és nyilván legalább egy Fedél Nélkült vesz hetente. Drew szigorú vegetáriánus, és nemcsak nem eszik állati termékeket, de nem visel bőrt vagy szőrméket sem. Van otthon egy csomó kutyája, így a Wildlife Waystation állatmentő alapítvány is kap tőle egy csomó pénzt, de ne sajnáljuk, mert jó helyre megy. Drew igazi munkamániás, túlpörgős csaj, és mint ilyen, erősen hajlamos a depresszióra is. Állítólag ez volt az oka nem régiben bejelentett válásának a kanadai születésű komikustól, Tom Greentől (Cool-túra). Mi azt mondjuk, nem olyan nagy tragédia, az a Green fiú úgyis olyan idétlen alak. Szerintünk Drew Barrymore egy nagyon picit lökött, ami nyilván túlhajtott életmódjából és folyamatos szereplésből adódik, de genetikailag kódolt - lehet, hogy ez a magyar öröksége. Ezt azonban nem azért írjuk, mintha akár egy parányit is zavaró lenne, sőt! Különben is, egy szép, tehetséges, jószívű és fiatal lány olyan dilis lehet, amilyen csak akar, mi mindent megbocsátunk. "Különös ismertetőjele", hogy hat kis tetoválása van, allergiás a kávéra, a fokhagymára és a parfümökre.
www.drewbarrymore.de/ www.sunflower2000.com/drewbarrymore/ http://www.outandhome.com/drew/ http://gotofree.net/freescreensaver/freescreensaver.php?idname=DrewBarrymore&k http://on.starblvd.net/meet/Starblvd/WesternWomen/DrewBarrymore/ http://on.starblvd.net/meet/drewBarrymore www.geocities.com/not_quite_paradise/drewbarrymore.html http://www.angelfire.com/stars/DrewBarrymore/
És ide írhattok, ha nagy rajongók vagytok, vagy csak gyűjtitek az ilyesmit: Creative Artist Agency 9830 Wilshire Blvd./Beverly Hills, CA 90212 |